A nézeteltérés, a vita, az eltérő vélemények ütköztetése egészséges dolog a munka során, a harc nem. Amikor valaki ezeket a helyzeteket mégis „küzdelemmé” változtatja, akkor két út lehetséges: vagy észrevétlenül elfogadod a „kihívást” és nagy valószínűséggel a vesztes oldalon találod magad, vagy felismered a helyzetet és kezeled.
A téma örökzöld. A munkahelyi konfrontáció, létező fogalom, a főnöktől a beosztottig mindenkit érint. A feloldás tekintetében az első dolog, amit tehetünk, hogy elismerjük a létezését.
Miből fakad egy tipikus munkahelyi konfliktus?
Konfliktus a munkahelyen több formában létezhet. Egy közös jellemzőjük van, hogy valami félreismerésre kerül.
Először is, vannak, azok, akik már magát az adott probléma tényét tagadják, úgy tesznek, mintha az nem is létezne. Tőlük gyakran hallani ilyen mondatokat: "Nem látom itt a problémát." Ha megpróbálod elmagyarázni, legtöbbször azt a választ kapod - jobb esetben nyíltan, rosszabb esetben a hátad mögött: " - Logikátlan az érvelésed, nem is értjük miről beszélsz." Amikor a dolgok eszkalálódnak, a „hógolyó” hógörgeteggé dagad, megkezdődik a személyeskedés, sértegetés, és könnyen megkaphatod, hogy „Túl érzékeny vagy! Te érzelmi oldalról közelítesz, én a racionalitás felől!”.
Vannak, akik az adott tény jelentőségét bagatellizálják, vagy épp fordítva, felerősítik. Vannak, akik a változás lehetőségét, vagy a hozzávezető utat tagadják.
Kialakul a konfliktus, nem számít a valóság, nem számítanak a tények. A történetben lesz egy vesztes és egy nyertes. A torzított valóság kerül elfogadásra, és a probléma ott marad megoldatlanul.
Egy másik tipikus munkahelyi konfliktusforrás, az agresszió. Ezt rendszerint azok az emberek, választják, akik nem kellően nyitottak, és az együttműködés helyett inkább a versengést választják. Saját rátermettségük és kompetenciájuk érvényesítésénél képtelenek figyelembe venni mások igényeit, ötleteit, törekvéseit, szándékát. Cél a másik fél legyőzése, alkalmatlanságának bizonygatása, megegyezés soha nem születik.
Munkahelyi környezetben az agresszió nyílt formája ritka. Ennél sokkal jellemzőbb a passzív agresszió, ami sajnos egyben sokkal károsabb is. A passzív- agresszív emberek úgy tűnhetnek, mintha támogató, elkötelezett, kifejezetten hasznos tagjai lennének a szervezetnek, mindaddig, amíg el nem kezdünk olvasni a sorok között.
A támadások nem tűnnek támadásnak, céljaikat nagyon ügyesen rejtik el kommunikációjukban. Sokszor csak napokkal, hetekkel később derül ki, „esik le” valódi szándékuk. Látszólag együttműködőek, de valójában saját érdekeik maximális érvényesítésére törekednek, a többiek pedig mosolygó arccal boldog tudatlanságban asszisztálnak mindehhez.
Hogyan oldható meg?
Ha egy tökéletes világban élnénk, akkor megfelelő nyitottsággal, érettséggel, autonóm viselkedéssel tudnánk kezelni ezeket a konfliktusforrásokat, és nem alakulna ki konfrontáció.
Az igazság az, hogy nem egy tökéletes világban élünk és dolgozunk, és egyikünk sem tökéletes. A helyzetekkel kapcsolatos véleményalkotás, döntés és kommunikáció különösen nehéz, hiszen nem láthatunk bele a másik fejébe, nem tudjuk, ki milyen hátizsákkal közlekedik.
Mai felgyorsult vállalati környezetben, amikor az egy főre jutó problémák és megoldandó feladatok sokszor súrolják a teljesítőképesség határát, különösen fontos az asszertív kommunikáció, és a helyes önérvényesítés megtanulása.
Néhány javaslat, arra hogyan kommunikálj asszertívan:
1. Egyes szám első személyben kommunikálj, azaz „én-üzeneteket” küldj. Kerüld az általánosítás!
„Az ember…, a mi itt a cégnél…helyett: én azt gondolom….
2. Ne rágalmaz, ne vádaskodj!
3. Fogalmazd meg egyértelműen az igényeidet.
Milyen jó lenne, ha átküldenéd a …. helyett: Kérlek, küldd át a ….
4. Kerüld a „gondolatolvasást”, inkább kérdezz!
5. Érvelj, és légy nyitott a másik érveire!
6. Figyelj arra, hogy kommunikációs szándékod célba érjen, mert ez a Te felelősséged.
Az asszertív viselkedés, az asszertív kommunikáció nem könnyű. Tudatos, kívülről támogatott belső munkát igényel, megtanulható. Saját felelősségünk felvállalásával kezdődik, sok gyakorlással nagyobb empátiát, rugalmasságot, nagyobb belső önbecsülést eredményez, szervezeti szinten jobb munkahelyi légkört, hosszú távon nagyobb sikerességet eredményez.
Hartmann Krisztina
Szervezetfejlesztési tanácsadó