A COVID-19 pandémia alatt sokan úgy gondolták, hogy majd csak túl leszünk ezen valahogy, de utána minden visszaáll az eredeti kerékvágásba és mennek tovább az élet és az üzlet dolgai, mint korábban. Nem így lett.
Ha őszinték akarunk lenni, akkor ennek a válságnak 2018-ban már be kellett volna következnie. Ha másért nem hát a 10 évenként bekövetkező gazdasági válságok „önbeteljesítő jóslataként”. Az 1998-as orosz, és a 2008-as pénzügyi válság után a gazdasági recesszió előszele már a 2018-as év második felében érződött. De akkor az államok a jegybankok pénznyomtatása még elodázta a bajt. A világ országai, gazdaságai nem szerettek volna egy újabb 2008-as válságot, összefogtak és egyöntetű pénzpolitikával a víz felett tartották a süllyedő hajót.
Gondoljunk csak bele: a világgazdaság növekedési üteme 2019-ben már csökkenő tendenciát mutatott, aztán 2020-ban jött a covid, ami nemcsak egyértelműsítette a gazdasági válság tényét, de még az emberek életét is közvetlenül fenyegette. És innentől kezdve elindult a lavina. A megváltozott fogyasztói szokásoknak köszönhetően chiphiány lépett fel, ami első körben az autóiparban éreztette hatását. Termelési- ellátási lánc problémák keletkeztek, az energia és az alapanyag árak növekedése pedig felpörgette az inflációt.
Most már nyilvánvaló: a járvány nem egy zökkenő volt, hanem egy szakadék kezdete. Elképesztően rövid idő alatt vált egy sor régi hit eretnekséggé. Ami 3-4 éve még megkérdőjelezhetetlen igazság volt, ma már értelmezhetetlen. A gazdasági, üzleti tankönyvek kis túlzással mehetnek a múzeumba, mint egy letűnt kor emlékei. A világgazdasági folyamatok kitörtek a józan ész keretei közül és valami olyan őrült kanyarokat írnak le, amiket nem tudunk előre kiszámítani. De mégis tenni kell valamit, ha legalább az orrunkat a víz felett szeretnénk tartani.
Az orosz-ukrán konfliktus szintén nem okozója, csupán a robbanásszerű felgyorsítója és jelentős elmélyítője ennek az évek óta lappangó válságnak.
Válságok eddig is voltak. De azokból mindig volt kiút, mert az irány, a játékszabályok, és a célok nem változtak. Maximum az időt kellett kivárni. Sőt, a válságok a legjobbaknak egyenesen esélyeket jelentettek a lomhábbakkal szemben. De biztosak lehettünk benne, hogy visszazökkennek majd a dolgok a régi kerékvágásba.
Most alapvetően más a helyzet. Elveszett az irány, elveszett az út.
Maga a „fejlődés”, ami a legfontosabb fogalom volt ezer éveken át, hirtelen értelmetlenné vált, mert a fejlődés csak valami cél felé értelmezhető. Nagy általánosságban, csak úgy valamerre nincs fejlődés. Bizonytalanság és kiszámíthatatlanság. Társadalmi és gazdasági szinten ez jellemző most a világra. Sőt! Európa „haladás” címszó alatt elindulni látszik vissza a középkorba. Mi történik???
Ebben a kaotikus helyzetben biztonsági játékossá kell válni egy időre (nem tudni mennyi ez az idő). Piacot megtartani, erősíteni, költségeket minimalizálni, dolgozókat megfogni. De mindeközben éberen figyelni kell az eseményeket körülöttünk, ha váratlan lehetőség adódik, akkor arra lehet, érdemes lecsapni. Mert váratlan dolgok lesznek „dögivel”.
De nem csak váratlanok. Lesznek olyanok is, amik egészen biztosan be fognak következni.
Bár most még tovább tolta a kormány az élelmiszer-, az üzemanyag árstop, és a hitelmoratórium lejártának határidejét, de ezeket nem lehet a végtelenségig fenntartani. Amikor ezek feloldásra kerülnek akkor kezdődik el majd itthon az igazi krízis.
Továbbá: Hol áll meg az infláció? Mekkora lesz az energiahiány? Ha lesz energia, nem csak „mennyibe”, „mibe” fog kerülni nekünk? A körvonalazódó élelmiszerválságnak milyen hatásai lesznek? És egy sor kérdést még fel sem merek tenni.
Egy komoly cégvezető számára nem marad más lehetőség, mint a stabilizáció, míg ki nem tisztulnak valamennyire a dolgok.
Persze könnyű ezt leírni. A stabilizáció sem olyan egyszerű ilyenkor. A legtöbb folyamat nem, vagy nem úgy működik, mint ahogy megtanultuk. A cégvezetőknek most nem a rutinjukra, hanem a megérzéseikre kell inkább hagyatkozniuk. Amire most szükség van, a jó megfigyelőképesség, rögtönözések, villámgyors döntések, kreativitás…
Háború ide vagy oda, - ugyan hipotetikus feltételezés - de talán a válság 2018-as bekövetkeztével lassan már „kezdenénk kijönni a gödörből”. Ehelyett még csak most megyünk bele igazán. A negatív gazdasági hatásokat most még tompítja az állami árszabályozási rendszer. (e nélkül már valószínűleg pánik tört volna ki.) De mi lesz, ha vége lesz? A feloldás, annak negatív gazdasági hatásán felül még egy olyan pszichés sokkot, pánikot is okozhat, amelynek a jövőbeni hatásai ma még kiszámíthatatlanok. Egy dolog azonban biztos. Igazán most fizetjük meg a 2018-ban kezdődő válság mesterséges megakadályozásának „tanulópénzét”.
Sokan abban a hitben ringatják magukat, hogy a háború befejeztével majd egycsapásra megoldódik minden. Korántsem hiszem. A probléma gyökerei annál sokkal mélyebbre nyúlnak. Ki tudja mi jön még? Hogy is van a mondás!? Számíts a legjobbra, és készülj a legrosszabbra!
Megjelent: Világgazdaság, 2022.06.22.